Mert van biatlon, öttusa, hétpróba, tízpróba és most megtudtuk, van a Mezőségi biciklipróba! A 10. nap elhozta nekünk eddig nem ismert, elképzelni sem mert fizikai, lelki határaink önmegismerését.

Tehát Bonchida, 2015. V. 20. 6:30 - megszólal a digitális vekker. Fürdőszoba, megkönnyebbülések, én még borotválkozom is, tiszta mosott ruha mindenkin - az egri hősök is ünneplőt vettek fel az utolsó nagy pogány támadás alkalmával, csak mi még ezt nem tudtuk, ha a mát túléljük, akkor szinte győztünk.

Marika néni finom villás reggelije alatt András még mindig hezitál, a tervbe vett úton menjünk, a Szászrégenbe vezető főút felett Cege, Gyeke érintésével? Mert Wass Albert szűk hazája nagy vonzerő, a főút várható nagy forgalma pedig jól magyarázza az eredeti tervet. De! De csupa alsóbb-alsóbb rendű fehérrel jelzett út, kis folyócskák minden égtáj felé, tehát feltekerendő vízválasztó, vízválasztó hátán - ha az út nem tűnik el, mert ugye az itt könnyen előfordulhat.

És mit mondott a mi huszár kapitányunk? Ő széttárta karját: Fiuk, a szászrégeni út kegyetlen hullámvasút, de ezt nem lehet megúszni!

Lehajtom bátorító pálinkámat és Marika segítőkészen megjegyzi, hogy Ő kikísérne bennünket a faluból, ha nincs ellenünkre? Persze, hogy nincs, de miért? Mert a falu határától nem messze kint van a nyáj és őrzik azt a kutyák. Ha minden igaz, a pásztorok is ott lesznek, mert épp nyírás van. De a faluvégi házban a feleség otthon lesz, akit megkér,telefonáljon előre, hogy mire odaérünk, a kutyákat fogják meg. No itt eldőlt, fűút vagy Gyeke! Kareszból kibuggyant a döntés: Kevés fehér út, kevés nyájőrző, irány a főút!

Marika eljött velünk a birkákig, a kutyák pedig felénk - három. Tán olyan 200 m-re lehettek tőlünk a domboldalban a farkasölők és a kuvasz, ahol gazdáik nyírták juhaikat. Azonnal leugrottunk a biciklikről és kiabálva integettünk a gazdák felé. Ők tán füttyenthettek egyet négy lábú barátaiknak, akik megtorpanva, fejeiket vicsorítva felénk szegezve, érthetően tudtunkra adták, hogy az engedelmesség tette nyakukba a pórázt, nem pedig a félelem. Minket a félelem állított meg.

Megkönnyebbülten vettünk búcsút Marikától és természetesen neve zászlóra írásával őt is magunkkal vittük Szent Patrónánkhoz.

Makadám út, bitumen foltokkal és pár autó. A táj pedig megváltozott. Tán a Szamos is azért vágta itt medrét szép Kolozsvár felé, hogy mindenki figyelmét felhívja, ki vizemen átlép, az más vidékre ér. Szélesebb, lankásabb dombhátak, kevesebb erdő, több legelő, több kutya.

Kigurulunk a Kolozsvár - Szászrégeni úthoz és felzászlózott bicikliinket látva egy kis busz lassít, ablakát letekerve a sofőr kiabálva kérdezi: Csíksomlyó? Dudálva viszi tovább igenünket. Román rendszámú volt.

Felszállunk és nézünk előre, mint János Vitéz az óriásra. Mert előttünk az első emelkedő. Ugye istenem, ha felérünk, nem gurulunk le! Mert a havasok, azok fent vannak és ugye istenem, nem kell többször a hegy lába elé állni? Ugye istenem ... és már tekerünk felfelé. Ugye istenem, ez nem lesz akkora, hogy bivalyra, kecskére lenne szükségünk? Különben pedig istenem, frissek vagyunk, hisz Marika néninél nagyot aludtunk és a kutya sem kerget bennünket. Nem azért váltunk fogaskereket, mert nem bírnánk, csupán tartalékolunk. Karcsi sem azért szállt le előttem, mert hosszú vagy, TE nyavalyás, csupán más mozgásformát is szeretne gyakorolni. A kanyar után újra felfelé mész? Hát menjél! Tudd meg, hogy tavaly egy öt kilós pontyot fárasztottam egy óra hosszat a Balatonban és kiemeltem. Azt hiszed, Te nem fogsz a kerekem alá kerülni? Rosszul hiszed! Na látod, megszákoltalak!

Karcsi felérve pedig elkezdi gyártani az optimista világképeket. A tegnapihoz képest sokkal jobban állunk! Tegnap ilyenkor még semmit nem tekertünk. - Mosolygok magamban. András pedig férfi módjára szembe kíván állítani bennünket a tényekkel. Nézi, tekeri a GPS-t és fennhangon, érzelem mentesen tájékoztatást ad: Úgy látom három, nem négy vagy öt erőteljesen kanyargó útszakasz van előttünk. De ha szerencsénk van, akkor ez mind nem szerpentin és ha az is, akkor biztosan mennek azok lefelé is.

Kiszuszogtuk magunkat, menjünk tovább. Golyó - kiabál utánam a mi olajbányászunk - tudod, hogy lassan odaérünk, mintha Gyeke felől jöttünk volna? Jól haladunk! - vette be az új lelkesítő lelki pirulát. És itt a következő emelkedő. Odüsszeusz is legyőzte Küklopszot, mi miért ne gurulnánk fel, ha kell. Már pedig kell! Nyomás! De ez miért tűnik hosszabbnak, mint az előző? Egyszerű, mert hosszabb. De miért teszik ki rá a 10%-os táblát? Mindenki tévedhet és a román közlekedésiek miért ne? De nem tévedtek. Vagy mégis, mert alábecsülték? Legalább írtak volna rendes számot a marhák! De velünk akarnak szórakozni? Úgyis felmegyek, sőt felmegyünk és biciklivel. Ezek azt hiszik, hogy mi könnyű fajsúlyúak vagyunk? Jó, leszállok egy kicsit, de csak egy kicsit, mert megnézem, hogy a csomagom nem csúszott-e félre. Nem csúszott. Jó, akkor fel is szállhatok és felszállok. Legkissebb áttétel és feltekerek. András fent van, Karcsi felér, kiköpi tüdejét, de megszólal: Mennyit jöttünk, 35 km-t? Tudjátok milyen jól állunk? Már nem kell ugyanennyit menni és lassan a feléhez érünk. András kontrázza: Az előbb rosszul néztem, egyel több hegy van előttünk. - Óriási!

A következő emelkedő - ereszkedő után Mócson egy jó kis bolt, minden van és teraszán padok, asztalok sátor tetővel fedve. Együnk, igyunk, de előtte egy kis pálinkát, ugye jól gondolom? Jól és 1 - 1 cent legurul. Karesz miután ránéz a térképre, megállapítja, hogy remekül haladunk, szinte megtettük a felét és András talál egy újabb emelkedőt. Szadista erdész! Mi lenne ha inkább hallgatnál! Jöjjön aminek jönnie kell! Ne vedd el a reményt!

Mócs után valóban elmegyünk eredeti utunk beágazása mellett, ki is van írva "Cege" románul. Szegény Wass Albert, biztosan nem törődött bele. Ne is törődjön! Tekerünk és magyar motorosok mennek el mellettünk. Integetünk és tudjuk, ők is odamennek.

Feltűnően kopasz a táj, szinte egy bokrot sem látni a domboldalokon, hát még fát, erdőt! Itt azért a tarvágás is besegíthetett és sok helyen az eső kemény munkája jól látható. Közben persze egy újabb emelkedő. Tán a harmadáig sem érünk és megpillantjuk a motorosokat. Ha odaérünk, megállunk! Ugyan tudnánk menni, de köszönni tisztességesen kell. Erőt is ad a közelgő pihenés, kicsit még gyorsulunk is felfelé. De mit csinálnak azok ott fenn? Miért mennek a motorhoz? Hát ezek nem látnak bennünket? Hé! Magyarok! Nem értitek? Mi ott meg akartunk állni! Ha ti tovább mentek, akkor nekünk ... Tovább mentek. Röhögnék, ha tudnék, de inkább tovább a piro-fehér-zöld úton!

A következő emelkedő teteje előtt beérünk Pusztakamarásra. A különféle román feliratok mellett kis tábla mutat egy utca felé magyarul: Sütő András emlékház 1 km. Hát itt született - nem tudtam. Karcsit megkérdeztem, nem nézzük-e meg? Válaszával meglepett: Már túl vagyunk a felén, nagyon jók vagyunk! - és majd leesik a nyeregből, látszik, hogy egy alvással nem heverte ki a debreceni kirándulását.

Maros vármegye - jelzi a tábla egy ponton az éghez közel. Szuszogva, duzzadó erekkel a táblához állunk, mert gondolunk a fényképalbumra is. Már az jár a fejemben, hogy itt ledöngetünk és ripsz-ropsz, a városhoz visz a kényelmes út, de egy gombát szedő házaspár helyre tesz minket. -Honnan hová? -Zalából, de most Bonchidától Szászrégenig. -Hujuj! Akkor még a java hátra van! Isten velük! - Ezt pegig András überelte, hogy bizony igaz, mert ahogy nézem, ... Nem érdekel! András! Fáj a lábam, fáj a seggem! Szászrégent akarom! András! Pattanás fel és több mint 50-nel lefele!

És ez így ment már ki tudja meddig, mennyit mentünk le-fel? Tudom, hogy változott újra a táj és a jelenlegi közigazgatás szerint Beszterce vármegyében is gurultunk kicsit, de igazán már csak egy dolog lebegett előttünk. Látni akartuk a város táblát, amit délután negyed hétkor megláttunk három nyelven felírva. Sosem örültem még így német feliratnak!

Teljesítettük a mezőségi férfipróbát. Tán egyszer olimpiai sportág lesz!

Golyóka