Tán Bonchida előtt kérdeztem a fiukat, szomjazva egy frissen csapolt, párás oldalú korsó sörre, hogy láttunk egyáltalán valahol a csíkon innen egy rendes csapszéket, egy csárdát, ahol marasztalóan leülhettünk volna? Szentjobbon utoljára, kapitány úr kocsmájában. Nem állítom, hogy Szentjobb után a három nap alatt ne lett volna az út mellett, de valami okán ezt mi nem vettük észre. Esetleg a fáradság okán vagy heves szívverésünknek köszönhetően, a több évtized alatt kifejlődött szaglóérzékünk nem úgy működött, ahogy ez elvárható lett volna.

De itt most Szászrégen határán nem volt szükség az illatregisztrációra, mert fénydetektoraink is azonnal jelezték, más földön járunk. A háromnyelvű várostáblát átlépve rögtön szembetűnő volt a házak, épületek jobb állapota, "Zimmer frei" táblák és Restaurant egységek kínálata. Az utcák is tiszta benyomást keltenek, legalább is a már általunk meghódított kisebb, nagyobb megszállt falvakhoz képest. Nem a csontot rágom, csak megállapítom, ezek a tények.

Hulla fáradtan, de napi célt érő vidám szívvel kerekezve a város központja felé, megállunk az első református templom előtt. Épp kifelé jön a gyülekezet Isten házából. Újra tömény magyar szavak között nyitom a szomszéd, vélhetőleg a parókia kiskapuját, rajta be a biciklit. Rendes ház, rendes udvar - jut eszembe a régi felirat és várva a testi-lelki felüdülést, hangos "Áldás, békesség!" hagyja el számat. Miért nem hoznak már egy hordágyat? Átszeltük a Mezőséget!

Kénytelen vagyok felmenni a három lépcsőfokon, ami a házba vezet és bekopogva belépek. Egy fiatal párt pillantok meg kézenfogva, íróasztal mellett, szemben ülve középkorú hölggyel. Gondoltam, jegyes oktatás. Szerényen újra köszönök, mire melegen rám nézve, ismeretlenül is lelkész asszony azonnal azonosít. A zarándokok? A férjem hátul az udvarban eligazítja magukat. Irány a hátsó udvar, de a többieket már lekapcsolta az utcán trécselő kíváncsi gyülekezet. Én irány hátra a szembetűnően rendezett, parkosított udvaron. Köszönés, érdeklődés, tájékoztatás, hogy minden rendben, csak istentiszteletet követően vagy vele párhuzamosan örmény est van a vendégház előadótermében és a lelkész úr mindent tudó felesége a házigazda, aki odabent van. A genocídiumra emlékeznek. De lelkész úr is rögtön itt lesz, csak valami sürgős dolga akadt.

Persze, persze, hisz Erdélyben örmények is élnek vagy éltek. Gyergyószentmiklóson engem is megvendégelt egyszer egy sok mindent látó túlélő. Itt pedig emlékeznek az otthoni őseikre, a velük történtekre. A műsor Budapestről érkezett. A művész innen származott, ki elhozta nekik haza.

Fájó lábbal és szagosra izzadva is azonnal érzékeltük, hogy itt zajlik az élet. A vendégház mellett az udvaron futóval borított árnyas, alatta asztalok, padok, ahol gépeinket elhelyezve, a napi sikerre húzunk egy jót a pálinkánkból. Majd azonnal kocsma után érdeklődve úgy döntünk, hogy inkább bolt, mert esetleg ragasztót tehetnek alánk a kocsmai székre.

Karcsi piheg az árnyékban, Andrással elugrunk a sarki élelmiszerboltba. Bizonyára Kolozsváron és Nagyváradon is van ehhez hasonló, de utunk alatt most látunk ilyet először. Rendezett árubőség, tiszta üzlethelyiség, akár Nagykanizsán vagy Salzburgban. (Miért pont ott? Hát csak.) Gyümölcsöt veszünk és sört, sört. Ki tudja mikor lesz vége az örmény estnek és addig mi nem zavarkolódnánk. A pénztárhoz érve a kisasszony románul köszön, kérdez, mi magyarul válaszolunk. Csinos, jó érzésű mosolyával üti és mutatja a számot. Akár Salzburgban, Nagykanizsán nem biztos. Higgye el mindenki, nem szeretnék túlozni, de szembe ötlő a normális viselkedés. Miért, mert nagy a kontraszt! Itt több mint félezer évig szászok szabták a törvényeket a Szent Korona égisze alatt. Pediglen aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A pénztáros kislány pedig ha nem is keveredett, csak felmenői, de itt nőttek fel nagyszülei, szülei és ő már csak ilyen mosolygós lett.

Mire visszaérünk az árnyashoz, vége a programnak és mi türelmesen várjuk tevékeny vendéglátóinkat, kik még örmény finomságokkal örvendeztetik meg magukat. Lelkész úr hangosan vörösborát kínálja, mire én is felteszem a kezem - megkóstolnánk! Jól sült el.

A vendégek lassú fogyása közben elénk repül a lelkészlak háziasszonya is. Ha nem is repül de, hogy a föld felett jár 10 cm-rel az biztos. Pár perc leforgása alatt a szobánk megismertetésétől az örmény identitás meglétén és gasztronómia különlegességein keresztül a Lei - Ft kurzus mellett a festett szászokig hull ránk az információ. Közben jár a keze is és készíti vacsoránkat. Mi pedig nem húzunk ernyőt. Örülünk, próbálunk figyelni, és kóstolni a maradék finomságokat. Megállapítom, ha létezik tűzről pattant menyecske, már pedig létezik, akkor ez az asszony az!

Wi-fi is van, mert miért ne lenne és lelkésznét hallgatva dobáljuk a viber sms-ket. (Most aztán modern voltam, ugye? Vagy csak korszerű?)

Négy református gyülekezet van a városban, ami örömmel lep meg. No és a szászok? Ők evangélikusok, de igazából már csak festettek vannak. Ezt a jelzős szerkezetet már hallottam, de mit jelent? Mert ugye a nagy kondukátor eladta őket darabra és alig maradtak. Fiatal tán egy sem. Kik annak vallják magukat, a legtöbbje vegyes házasságok második, harmadik leszármazottjai. Német iskolába csak ők járnak. De járnak és mosolyog a boltban.

Azért csak eszembe jut egy történészünk idevágó gondolata. A magyar impérium részeként cca. 800 évig éltek Erdély földjén németajkúak a maguk konfliktusaival és gyarapodtak. Románia részeként 80 év alatt tűntek el, hogy mára csak nyomuk maradt.

Lelkészné asszonytól megtudjuk, hogy ő nem teológus, ő gazdasági tanulmányokat folytatott és a gyülekezet ez irányú, illetve szervezési dolgait viszi. Szemlátomást remekül és mintha kalap is látszana a hajába tűzve! Közben kinyaljuk a tányérjainkat, nem azért mert kevés volt, hanem mert finom. Lelkész úr is közénk ül pár mondat erejéig, mit szívesen veszünk és a zászlót aláírni meg is kérjük őket. Látván rajtunk, hogy eléggé megviseltek vagyunk, nem tartóztatnak bennünket, jó éjszakát kívánnak. Én is alig várom, hogy vízszintesbe tegyem magam, de társaimnak más az elképzelésük szabadidőmről. Előveszik a kis számítógépet, kipárnáznak egy széket, borral töltenek egy poharat, kancsót mellé, mindezt ergonómiailag szinkronba hozzák méreteimmel és vigyorogva szemembe mondják: Nem alszol! Írsz! El vagy maradva!- Lezuhanok a székbe. No jó, de csak a bor miatt! Magamban pedig eldöntöm, hogy gázt fogok ereszteni rátok, mikor elmegyek az ágyatok mellett!

Reggel mindhárman kicsit félve, kíváncsian tesszük lábainkat a padlóra és helyezzük rá súlyunkat. Mély levegő, finom térd hajlítás, kis ugri-bugri és mosoly. Karcsikám! Ha a tegnapi után nem durrant be, akkor már nem fog! Erre igyunk egy pálinkát!

Az ebédlőben várt bennünket a bőséges magyaros reggeli és a szakácsnők jókedvű hangoskodása. Akár Nagykanizsán, Salzburgban nem biztos. Háziasszonyunk is belépett, készülődve napi programjára. Az asszonyokat eligazította, a Ft - Lei kurzust velünk átismételte és vidáman elköszönve robogott teendőihez.

Még egy falat a juhsajtból és gyerünk a biciklikhez. Áldás, békesség!

Golyóka