Tíz óra tájt lehetett, mikor elhagytuk a várost. 45 km kis hátszéllel, szédülnek a küllők körbe-körbe. Még a Nap is mosolygott ránk. Tudta, hogy ez már nem lehet komoly akadály, még ha a Gyergyói-medencéből fel is kell tekerni egy komoly emelkedőn. Időnk van bőven, új házigazdáink délután négy után várnak bennünket. Karcsi meg is ígérteti velünk, hogy nem száguldozunk és 10 km-ként pihenünk. Ennek szellemében Vaslábon - mely ősidők óta román falu - meg is áll a presszó előtt. Szusszanás, kortyintás és pattanás a nyeregbe. A falut elhagyva az út újra visszatér a Maroshoz, mely csak kis húga a 70 km-rel északabbra látottnak. Próbáljuk megkeresni a forrást, de az útról kétszer lecsorogva szekérkerék vágta göröngyös utakra, úgy döntünk, hogy megelégszünk a Marosfőn felállított óriás túrista táblával. Itt ered a folyó, mely félkörben öleli a székelyek földjét.

Tovább nyomva a pedált látjuk, hogy előttünk a nap feladata. Ez a meredély 850 m-ről 1120-ig, a Gréces tetőig megy. De tudjuk, hogy ez az utolsó, tudjuk, hogy a tetőről legurulva Felcsíkba érünk, tudjuk, hogy ott van Csíkmadaras. Gyerünk, hajrá!

Persze, hogy lógott a nyelvünk és még okot is találtunk a leszállásra. Mert felfelé haladva, bal kéz felől látványosan mutatkozó ortodox kolostor mutatja magát. Ezért, de csak is ezért leszállunk a főbejáratnál és pár másodperc alatt megállapítjuk, a műemlékvédelmi hivatalnak jelenleg nem sok dolga lehet az épült együttessel, tán majd 100 év múlva. Pár mély levegővétel és legkisebb fokozat + 2-vel emelkedünk tovább.

Nagyon sok magyar rendszámú autó hajt el mellettünk és sokat is integetünk miközben újra a legkisebb áttétellel nyomjuk. Közel a tetőhöz kiránduló központhoz érünk. Nagy parkoló, több vendéglő hívogató kerthelyiséggel. Sokat nem gondolkozok, ahogy odaérek, lepattanok gépemről és bevárva a többieket már toljuk is be járgányainkat. Gusztán rakott tányérokat hordanak a pincérek, de van még két narancsunk és egy jó óra múlva már újra vendégek leszünk magyaros fogadtatással. Csak az izzadságot pótoljuk és András Karcsival újra kezdi.

- Golyókám! Friss csapolt sör! Látod? Most, mert később már nem lehet!

Hiszem is, meg nem is. De túléltünk már nagyobb tragédiát is.

Viszont itt az ideje, hogy szó essék utazásunk negyedik szereplőjéről, ki vállalta, hogy autómmal utánunk jön, életében először Erdélybe. Az alkalomhoz illő névvel ruházta fel a sors, Székely Balázs, fiatal olajmérnök, Károlyunk kollégája. Ma hajnalban indult Bonyhádról, hogy délutáni érkezésünktől együtt töltsük az elkövetkező napokat. Mire begurulunk Csíkmadarasra, várhatóan ő is megérkezik.

Időnk pedig van bőven, így iszunk még egy korsóval és nyereghuszár társaim nyomják elém az angol klaviatúrás kütyüt: Józsikám! Ne a csinos pincérnőt figyeld! Írd a blogot, legalább öt nappal vagy elmaradva! Azt ők nem is értik, hogy alapos tekintgetéseimmel csupán inspirációt gyűjtök, hogy minél gazdagabban tudjam lemaradásomat behozni. De eleget téve kérésüknek írok pár sort és mert a mai napon még mindig a kerekezésé a fő hangsúly, a krigli kiüresítésével újra a kerekek közé ugrunk. Valóban közel volt a tető, tán fél km sem volt és tekerés nélkül gurulhattunk lefelé, hogy már egy kezünk újaira is ráférjen, hány falu is van hátra.

Gréces-tetőt elhagyva vízválasztót is átléptünk. Addig a folyók, kicsik és nagyobbacskák északnak indultak a Maros vezetésével. A tető után megfordul a trend. A vizek délnek indulnak és az új óriás jelölt, ki összefogja őket, az Olt. A természetet pedig tisztelni kell, ezért az út, a vasút a folyó mellé szegődik és az vizet kísérik tovább, ahogy mi is.

Melyik falu határában  volt, nem emlékszem pontosan, tán Csíkszentdomokos. A cigánytelep, mely minimum száz év óta nem változhatott, közvetlen a folyó partján állt. Persze ki tudja hanyadszor építhetik fel, mert a vízállás alkalmasint megváltozik. De ott volt, ott álltak a putrik, a szekerek és játszottak a gyerekek. Pontosabban nem játszottak, hanem fürödtek és fürdettek vidáman. Mert a lovukat beállították a folyóba és miközben vödörrel locsolták, a hátáról nagy ricsajjal ugráltak a vízbe. Íme a bizonyíték, a boldogságot nem pénzért mérik!

- Már csak két falu! - kiálltja Károlyunk

- A táblánál megállunk! - felelem rá hangosan

- Ki ér oda előbb? - ordít András és a kerekek közé csap.

Nem kellett kétszer mondani, csattogott a váltóm, ahogy egyre magasabb fokozatra kapcsoltam. András nagyon megy, de úgy látom megfogom. Közben hátra nézve Karcsi teljes nyugalommal teker. Ezt nem időre mérik, hanem odaérkezésre!

Pár hosszal elől vagyok és látom a táblát. Nem tekerek tovább, lassulva gurulok míg a fiúk beérnek. Szakítsuk el egyszerre a célszalagot! Nem hallottuk ahogy elszakadt, de annál jobban éreztük! Leszállunk és előkapjuk a nagy zászlót, Körbeálljuk a táblát, hangosan elolvassuk, mert jó hallani és megfogjuk egymás kezét. Köszönjük Istenem, hogy trónusodon, székeden ülve Lovászitól Madarasig kísértél minket! Ezt még el tudtam mondani és elcsuklott a hangom.

Kicsit lenyugszunk és indulnánk tovább szállásadónkhoz, a Péter családhoz, de előtte még rákérdezek: Ugye nem igaz, hogy absztinensek? Mert akkor csak be kéne térni egy csapszékhez!

- Erre most nem érünk rá! Lassan Balázs is megérkezik. Amúgy pedig igaz! Menjünk Golyókám! - zengedezték kórusban.

Hát ha igaz, igaz, ha menni kell, hát menni kell. Majd lesz valahogy. A lényeg, hogy fizikailag már győztünk! A lélek dolgát kell még elrendeznünk!

Golyóka